Teaház természetesen

Szuper kezdeményezés „áldozatai” lett a teaház, ahova rendszeresen szoktam járni. Egy társasház aljában található ez a pici teázó, nem különálló épület. Talán ezért is valósulhatott meg ez a projekt; napelemeket kapott a társasház, és így a teaház is.

Én még nem találkoztam ilyesmivel, számomra ez egy teljesen új és formabontó kezdeményezés volt. Hallottam már a napelemes rendszerekről, láttam is egyre több házon napelemeket, de nem tudtam, hogy ez ilyen keretek között is működhet. Beszélgettem az egyik pincér lánnyal és kiderült, hogy napelemes pályázatok segítségével tudták megoldani a napelem projektet.

napelemes pályázatok

A fejlesztést egy kamatmentes hitel tette lehetővé

Igazából ez nem is pályázat, ha szigorúan nézzük, hanem kamatmentes hitel. Mindenki el tudja dönteni, hogy mekkora összeget szeretne felvenni és milyen hosszú futamidőre. Nekem szimpatikus ez a megoldás, hiszen a napelemeket drágábbnak gondolom annál, hogy valaki csak úgy kifizesse őket. Főleg egy egész társasház energiaigényét ellátó napelemes rendszer árát. Csodálkoztam viszont, hogy ezt a hitelt nem csak magánszemélyek vehetik fel; a feltételek között szerepel az is, hogy társasházak és lakásszövetkezetek is igénybe vehetik.

A villanyszámla befizetésére fordított összeg felszabadulásával egészen más távlatok nyílnak az ember előtt. Még akkor is, ha mondjuk 20 éven keresztül fizetnie kell a 10.000.000 Ft hitelt. Egy ilyen befektetés hosszú távra szól és hosszú távon is térül meg.