Fővárosi előnyök: teaházak, gázpalackok…

Már elmondtam, mennyire szeretem a teákat és a teaházakat és hogy mennyire örülök, hogy a fővárosban élek és mindezekre számtalan kiváló lehetőségem van. Ha egyik nap valami párnás – zokniban ücsörgőshöz van kedvem olyat is könnyen találok, de ha másképp vágyom a meghittségre és otthonosságra, olyan helyet is egyszerűen lelek a belvárosban. Ugyanez igaz minden más szolgáltatásra is. Ami vidéken esetleg nehezebben, vagy akár egyáltalán nem elérhető, abból itt szó szerint Dunát lehet rekeszteni. Vagy ha nem is, legalább nem okoz különösebb fejtörést, hogy hol találom meg. A testvérem például nagyon szeret egy vizet, amit nem lehet a szokásos hipermarketekben megkapni. Vidéken szinte lehetetlen beszerezni, annyira speciális, egy nagyon távoli szigetről hozzák, persze az ára is ennek megfelelő. Budapesten persze legalább 5 olyan helyet fel tudok sorolni Google nélkül ahol árulják.

Hasonló a helyzet a gázpalackokkal is. A fővárosban egy nagyon gyors keresés után roppant könnyen talál az ember olyan céget, aki házhoz is szállítja azon nyomban a kívánt terméket. Oxigén palack orvosi célokra, vagy hegesztéshez, szén-dioxid palack hegesztéshez, nitrogén palack élelmiszeripari alkalmazásra, acetilén és argon hegesztéshez, hélium hegesztéshez és lufikhoz, meg persze a klasszikus PB gázpalack a mindennapi használatra. Ez mind-mind csak egy karnyújtásnyira van, hiszen egy telefonnal elérhető. Csak fel kell hívni az adott telefonszámot, ahol tájékoztatnak bennünket a kínálatról, aztán ha kiválasztottuk a megfelelő méretet már szállítják is házhoz, akár már 2-4 órán belül. A fővárosban rendkívül kedvező árak mellett van mindezekre lehetőség, sőt, az olyan agglomerációban lévő kisvárosokban, mint például Dunakeszi, Vác, Gödöllő, Veresegyház, Szada, Szentendre, Pilisvörösvár, Sződ, Gyál, Vecsés, Érd, Pécel, Mogyoród és még jó pár is ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a fővárosban. Legyen szó oxigén palackról, argonról vagy acetilénről, ezek a városok ugyanolyanok, mintha benn élnénk Budapesten.

Az egyik barátnőmnek is legutóbb ez mentette meg a 15 fős családi vacsorát. Szegény annyira belefeledkezett a készülődésbe, hogy teljesen kiment a fejéből, hogy alig van már a gázpalackban és persze mikor fogy ki?! Nyilván mikor a legnagyobb vendégsereget várod… Az első teljes riadtság után persze összeszedte magát és rákeresett, honnan szerezhet villámgyorsan utánpótlást. Talált is hamar egy oldalt, ahonnan mindenféle méretű gázpalackokat lehet rendelni, nem csak PB-t, de oxigént, nitrogént, acetilént, argont, héliumot és corgont is, mindezt pedig szuper gyorsan házhoz is szállítják. Nem is tétovázott sokáig, felhívta a telefonszámot, lebeszélte az ügyfélszolgálattal mire volna szüksége és mekkora kiszerelésben. Nem telt el egy óra de már csengetett is a futár, hamar kicserélte a palackokat és folytatódhatott is a maratoni főzés. Rendkívül gyors volt, nagyon kedvező áron volt és persze nagyon kedves volt mindenki végig az ügyintézési folyamat során. Azóta csak tőlük rendel gázpalackot.

Szóval lényeg a lényeg, klassz dolog a vidéki élet, de a fővárosban és az agglomerációban való letelepedésnek is számtalan előnye van. Nem biztos, hogy ezek a leginkább meghatározó szempontok egy lakás kiválasztásánál, de mindenképpen érdemes szem előtt tartani. Én nagyon szeretek itt élni.