Már tinédzser korom óta szeretem a különleges teákat és az ehhez szorosan hozzá tartozó teaházakat. Mindig is magával ragadott a keleti kultúra és azok az illatok, színek és formák melyek rájuk jellemző. Imádom az eldugott is sarkokat, ahová be lehet kucorodni teát szürcsölni és jókat beszélgetni. Az ilyen alkalmak annyira meghittek tudnak lenni, maga a környezet és a forró tea miatt, melynek aromái átjárják a testet és a lelket. A teaház berendezéseiről nem is beszélve, nagyon úgy tűnik, hogy nekem ez a miliő a gyenge pontom. De egyáltalán nem ellenkezem, sőt inkább élvezem, hogy magával ragad az egész hangulat, és a barátaimat is magammal szoktam hozni, és jókat beszélgetünk a teaházakban. Egy ilyen beszélgetésen vagyok éppen túl, mely remek környezetben zajlott, de nem volt könnyed téma.
Az egyik nagyon kedves barátnőm férjénél nagyon gondok támadtak, mint amire számítani tudtunk. A fiatalkori beülős sörözések, a féktelen ivászatokat és bulikat, mi már magunk mögött hagytuk, de a férfinak egy bizonyos pontját ennek a fiatalkori történetnek nem sikerült, ez pedig nem más, mint az alkohol. Egy ideig a barátnőm ráhagyta és gondolta majd megoldódik az egész magától, kicsit több idő kell neki, míg elengedi ezt a korszakot, de majd jön egy újabb és akkor ennek vége szakad. Lehet, hogy jött is egy újabb korszak, de a férfi nem tudott megbirkózni az új kihívásokkal, ezért hű barátja az alkohol segítségével próbálta enyhíteni a feszültséget. Ez a feszültség kiengedés pedig minden naposra sikerült, hol durvábban, hol pedig enyhébb fokozatban. De a barátnőm megelégelte ezt az állapotot, szerinte ez már tarthatatlan, és mind a kettőjük rovására megy, nem csak a kapcsolatuk inog ilyen szinten meg, de már egzisztenciájuk is veszélybe került a káros szenvedély miatt.
Ezt nem tudta tovább nézni és az interneten keresztül keresett egy intézményt, ahová el szeretné küldeni a férjét. De hogy mi is volt az elképzelése, és miért az interneten keresztül nézett utána, azért mert tudta, hogy a férje egy művi, kórházi körülmények között nem tud megmaradni, az nem szolgálta volna az ő érdekét, csak ha lehet ilyet mondani rontott volna az állapotán, de ha nem is rontott volna, de semmi esetre sem javított volna a jelenleg fent álló helyzeten.
Így hát egy alternatív módot keresett és a magán rehabilitációs intézet pont erre kínál megoldást és lehetőséget egy másfajta gyógyulási közeget nyújtva a bent lakóknak. A magán rehabilitációs intézet egy olyan formabontó, kezelési közeg, mellyel nagyon szép eredményeket elérni olyan betegeknél, akik a családias környezet és a kertes ház adta nyugalomban jobban önmagára és a gondjai megoldására tud koncentrálni. Arra gondolt a barátnőm, hogy az ő számukra, mármint a férje számára ez a magán rehabilitációs intézet lesz a nyerő. Hiszen ahogyan utána olvasott ennek a magán rehabilitációs intézetnek rájött, hogy nem csak szuper környezetben, de nagyon hozzáértő kezekben is lesz a férje, az intézményt gyógyult szenvedélybetegek indították, akik későbbiekben elvégeztek különböző mentálhigiénés képzéseket és már ilyen formában is támaszai tudnak lenni a bentlakóknak. Hiszen mi lehetne nagyobb motiváció, mint látni, hogy nincsenek lehetetlenek és képesek ugyan olyan normális életet élni a gyógyulás után, mint a mentoraik.